Az idei költségvetés módosításában a kormány javasolja az állami médiumokat működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) mintegy 47,2 milliárd forintos konszolidálását. Ez részben örökölt adósság átvállalását, illetve az új óbudai gyártóbázis vásárlásával kapcsolatos hitel átvállalását jelenti.
Az ügylet sem az államadósságot, sem a költségvetési adósságot nem növeli - mondta az NGM helyettes államtitkára.
Az indoklás szerint az MTVA kiadásai olyan mértékben megnőttek az utóbbi hónapokban (az M1 hírcsatorna és az M4 sportcsatorna indításával), hogy a hiteleit már nem tudta fizetni, ezért döntött a kormány a hitelek átvállalásáról.
Az MTVA évi több mint 80 milliárd forint közpénzből működik. Az elmúlt időszakban azonban olyan súlyos pénzügyi helyzetbe került, hogy lapinformációik szerint ez volt az egyik oka Szabó László Zsolt vezérigazgató váratlan távozásának is augusztus elején.
Az MTVA 2012-ben 63 milliárd forint értékű hitelcsomagot vett fel négy banktól, hogy megvehesse a Kunigunda utcai székházat, és kiválthassa korábbi hiteleit. A törlesztést tavaly októberben kellett megkezdeniük. A hvg.hu információi szerint Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója javaslata szerint a hitelek kiváltására az államkincstár átvenné a közmédia több tízmilliárdos ingatlanvagyonának egy részét.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt