A napilap ismertetése szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap egy rádióműsorban arról beszélt, hogy a 406 milliárd forintos végösszegű projektből eddig 380 milliárd forintot fizettek ki, az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek - olvasható az Index szemléjében.
Ennek a kifizetését azonban felfüggesztik, ugyanis amíg nincs pont az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda. (Az OLAF-jelentés saját állítása szerint meglepte Tarlóst.)
Tarlós István a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy azonnal kiadta a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt.-nek, hogy készítsenek pontos kimutatást arról, hogy mekkora az az összeg, amit még nem utaltak ki. Ahogy megkapom a dokumentumot, azonnal intézkedem: egy fillért se utaljanak ki a gyanús szerződéseket kötött cégek részére - szögezte le a főpolgármester a lapnak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról