Az intézet közleményében azt írta, hogy az ezer fő megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés adatai szerint a pártszimpátia tekintetében bizonytalanok, vagy titkolózók aránya a februári 47 százalék után 44 százalékra csökkent.
A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes lakosság körében az egy hónappal korábbi 20 százalékról 25 százalékra, a pártválasztók körében pedig a februári 39 százalékról 45 százalékra emelkedett. Eközben az MSZP-vel szimpatizálók aránya a teljes lakosság körében 1 százalékkal, 13-ról 12 százalékra csökkent, a pártválasztók körében pedig 5 százalékkal, 26-ról 21 százalékra mérséklődött.
A másik két parlamenti párt közül a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül változatlan, februárban és márciusban egyaránt 11 százalék volt, a pártválasztók között viszont kismértékben, 21 százalékról 19 százalékra csökkent a táboruk. Az LMP szavazótábora a teljes népességen belül a februári 3-ról egy hónap alatt 4 százalékra változott, pártválasztók körében pedig 7-ről 8 százalékra módosult.
A TÁRKI felmérése szerint a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 3 százaléka, a pártválasztók 5 százaléka szavazna márciusban, azaz támogatottságuk éppen olyan, mint februárban volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban