A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is arra bíztatja az oktatásban dolgozókat, hogy ne engedjenek a jogellenes fenyegetéseknek, szervezzék tovább a hétfőre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot! A Fővárosi Törvényszék végzésében kimondta, hogy a sztrájk - a szakszervezetek által meghatározott még elégséges szolgáltatásokkal – jogszerű
- írja a két szakszervezet közös közleményében a Facebookon.
Az érdekvédelmek december 15-én jelezték, hogy újabb sikertelen fordulóval zárult a kormánnyal folytatott sztrájktárgyalás, ezért január 31-én egyelőre szimbolikus jelleggel csak az első két órát nem fogják megtartani, de ha kell, továbbmennek, márciusban újabb sztrájkot tartanak, amely akár napokig is eltarthat - emlékeztet az Index.
Azután a sztrájkról egyeztetést kezdtek a minisztériummal is, de továbbra sem jutottak dűlőre a felek, még arról sem, hogy pontosan hogyan valósulhat meg a sztrájk. Aztán január 27-én Maruzsa Zoltán államtitkár arról tájékoztatta az iskolaigazgatókat, hogy a január 31-re beharangozott figyelmeztető sztrájknak egyelőre nincs semmilyen törvényes alapja. Végül pénteken egy elsőfokú bírósági végzés megállapította, hogy jogszerű a hétfői munkabeszüntetés.
Most pedig arról számolt be a két szervezet, hogy több helyről arról értesültek, hogy fegyelmi eljárással is megfenyegették a pedagógussztrájkban részt venni szándékozókat.
„Összehívták az intézményvezetőket a tankerületi központok igazgatói, és teljességgel jogsértő módon azt az utasítást adták ki nekik, hogy a szülőket értesítsék ki, hogy nem lesznek az intézményben sztrájkok, mert ők ezt jogellenesnek ítélték meg. Holott erre semmiféle illetékességük nincs” – mondta el az RTL Híradónak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja.
Az Emmi egyébként továbbra sem tartja jogszerűnek a sztrájkot, pénteken közleményt adtak ki, melyben arról írtak, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.
Szombaton erre reagált úgy a PSZ és PDSZ, hogy kitartanak. "Arra kérjük a szülőket és a kollégákat, hogy figyeljék a PDSZ és a PSZ felületeit, ne hagyják magukat megtéveszteni, főleg pedig ne engedjenek a fenyegetésnek. Mindent kérjenek írásban, és mindent dokumentáljanak, mert aki intézkedik, annak vállalni kell később is tettének következményeit. Arra kérünk mindenkit, hogy ha bármiféle hátrányos munkáltatói intézkedés történik vele szemben vagy ezzel fenyegetik, haladéktalanul jelezze a szakszervezeteknek!" - írták közleményükben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Több mint félmilliárd forint gyűlt össze az ukrajnai menekültek beilleszkedésére
