Mégsem vezetik be azt az intézkedést, miszerint csökkentenék a legrosszabbul teljesítő tanárok fizetését Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az Inforádióban tisztázta, hogy az a 25 százaléknyi tanár, aki a legjobb minősítést kapja a teljesítményértékelőjén, biztosan kapni fog valamilyen plusz juttatást.
A legjobbak mellett azok is részesülhetnek ebben, akik legalább 70 százalékos teljesítményt érnek el, jutalom mértékéről pedig az intézmény vezetése dönt.
Nem lesz kötelező a pénzmegvonás
Korábban az volt a terv, hogy a legrosszabb minősítésben részesülő 25 százaléknyi pedagógustól kötelezően pénzt vonnak el, viszont ez olyan erős ellenállásba ütközött, hogy végül nem lesz része az új eredményrendszernek.
Kötelezően nem vesznek el majd pénzt azoktól sem, akik a legrosszabbul szerepelnek a teljesítményértékelésen, ha viszont az intézmény vezetője – valamilyen oknál fogva – úgy ítéli meg, hogy valaki annyira rosszul teljesít, akkor erre van lehetősége. De ez nem kötelezettség
– hangsúlyozta Horváth Péter.
Végeredményben a teljesítménycélokat nem központilag, a minisztériumban határozzák majd meg, ez az intézményvezetők és a tanárok közös feladata lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából