Az MSZP-s Pál Béla érdeklődött arról, hogy felkészült-e a kormány a szúnyoginvázióra, tekintettel arra, hogy a szakemberek előrejelzése alapján idén jóval több szúnyog várható, mint az elmúlt években, mert lényegesen nagyobb szabad vízfelületek vannak az országban - részben a belvízzel borított területek miatt -, mint tavaly vagy tavalyelőtt.
A fejlesztési miniszter a parlamenti honlapon hétfőn közzétett válaszában kifejtette: a kormány "előrelátó módon" az idén a tavalyinál kétszer nagyobb, összesen bruttó 150 millió forintos forrást csoportosított erre a célra a turisztikai célelőirányzatból, a szúnyogirtás támogatásának koordinációját pedig a Magyar Turizmus Zrt. végzi. Ebből az előirányzatból viszont kizárólag a turisztikailag frekventált terülteken lehet szúnyogot irtani.
A társaság megkezdte a rendelkezésre álló forrás regionális elosztását és a partnerek kijelölését - közölte Németh Lászlóné. A legtöbbet, 50 millió forintot a Balatonnál költhetnek szúnyogirtásra, emellett a Budapest-Közép-Dunavidéken 20 millió forintot, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön 10-10 milliót, a Tisza-tónál 15 milliót, az Észak-Alföldön 13 milliót, Nyugat-Dunántúlon 15 milliót, a Közép-Dunántúlon 10 milliót, Dél-Dunántúlon pedig 7 millió forintot fordítanak majd erre a célra.
Az 50-50 százalékos társfinanszírozásban megvalósuló, utólagos kifizetéssel járó támogatási szerződéseket a Magyar Turizmus Zrt. a helyi önkormányzatokkal, önkormányzati társulásokkal és szövetségekkel köti meg.
Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítésre csak a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában, ár- és belvíz által sújtott területet érintően kerülhet sor, vagyis a vis major támogatás terhére csak ilyen helyzetben igényelhető erre a célra támogatás.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál