A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a fővárosi közgyűlés mai döntését támogatva elrendelte, hogy ma 16 órától a szmogriadó visszavonásáig Budapest közigazgatási határán belül a BHÉV, a MÁV-START és a Volánbusz állami megrendelésű fővárosi elővárosi járatain is ingyen utazhassanak a forgalmi engedély felmutatásával azok, akiknek gépkocsija forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód: 0; 1; 2; 3; 4, vagy forgalmi engedélyük nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot - közölte az NFM.
Délben az épp ülésező fővárosi közgyűlés döntött a BKV és a BKK járatok részbeni ingyenessé tételéről. Az NFM döntésével viszont 16 órától a kitilt gépjárművek tulajdonosai a fővárosi és elővárosi járatok mindegyikén ingyenese utazhatnak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba