A külgazdasági és külügyminiszter - a tárca hez eljuttatott közleménye szerint - úgy reagált: "több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől". Szijjártó szerint Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket.
"Mi egy több mint 1000 éves állam vagyunk, amely történelme során többször kellett, hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem - jelentette ki a politikus.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőre bekérette Románia budapesti nagykövetét.
Szijjártó kedden jelentette be, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el