Véleménye szerint a tavalyi áfacsökkentés hatásával a termelők, a kereskedők és a vásárlók is elégedettek voltak. A sertéságazat éppen válságban volt, amikor az áfa-csökkenés bekövetkezett, aminek hatására emelkedett a sertés tőkehús fogyasztása. Emelkedtek a felvásárlási árak, stabilizálódott a sertéstenyésztők helyzete. Reményei szerint a mostani áfa-csökkentés hatása hasonló lesz a baromfi és a tejágazatban is. A mostani áfa-csökkentés mintegy 25-30 ezer forintos éves megtakarítást hoz átlagosan a magyar családoknak.
Az FM-ben gondolkodnak azon, hogy milyen további áfacsökkentési javaslatokat tegyenek a kormány asztalára. Az államtitkár szerint az áfa-mérséklés a jövőben érintheti például a halat, a zöldséget és a gyümölcsöt vagy a kenyeret is.
Kapcsolódó
A baromfiágazat számára az áfa-csökkentés miatt az idei év sokkal jobban kezdődik, mint a tavalyi. A mostani lépés ugyanis korrigálta azt a versenyelőnyt, ami tavaly bekövetkezett a sertés tőkehús javára - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója.
Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaköz Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a szakmaközi szervezet korábbi javaslata a fogyasztói tejek - a friss, az esl és az uht - áfa-csökkentésére vonatkozott, amiből most a friss tej áfája mérséklődött.
A magyar fogyasztók évente mintegy 150-160 liter tejnek megfelelő tejterméket fogyasztanak átlagosan. Az elfogyasztott tej mennyiségének ugyanakkor csak mintegy 20 százaléka a friss tej, a fennmaradó 80 pedig az esl és az eht kategóriába tartozik. Emiatt lenne fontos ezek áfacsökkentése is, az idén vagy jövőre. Emellett a terméktanács szorgalmazza még a túró és tejföl áfájának a csökkentését is, mivel ezeket gyakorlatilag kizárólag magyar alapanyagból állítják elő.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el