Az intézkedések célja, hogy az akadémiai területen minden negyedévben 2021 azonos időszakához viszonyítva 25 százalékkal csökkentsék a földgázfogyasztást, a villamosenergia-felhasználást pedig a tavalyi szinten tartsák - írja az SZTE. A közoktatásban és a betegellátásban a tudatosság növelésére és a racionális energiafelhasználásra fókuszálnak.
A már korábban bevezetett intézkedéseket - amelyek szerint az épületekben csökkentették a hőfokot - újabb rendelkezésekkel bővítették. Az SZTE-n december 19. és 23., illetve január 2. és 8. között igazgatási szünetet tartanak, december 24. és január 1-je között pedig az épületek jelentős része bezár. Az igazgatási szünet első és második részében a vizsgáztatást folyamatosan, de kevesebb teremben tartják. A téli bezárás idején vizsgáztatási szünet lesz.
Zárva lesznek az SZTE kollégiumai az igazgatási szünet és a téli bezárás idején, azok a hallgatók azonban, akik a leállás idejére nem tudnak hazautazni, néhány intézményben kérhetik elhelyezésüket.
Az igazgatási szünetekben és a téli bezárás idején az egyetemi épületek nagy része zárva tart. Ebben az időszakban is nyitva lesznek az egészségügyi és közoktatási feladatot ellátó épületek, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és az egyetemhez tartozó állatházak, valamint néhány, az egyetem működtetési feladatainak folyamatos ellátásához szükséges egység - írta az MTI.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is