A szakképzés népszerűsítését célzó Szakmai Készségek Európai Hete keretében Helsinkiben átadott kitüntetést a tiszalöki építőipari kisvállalkozás egy általa indított munkahelyi képzéssel nyerte el.
Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a cég azért érdemelte ki az elismerést, mert a vállalkozás vezetői úgy döntöttek, szakképző programot indítanak, hogy kellő számban álljanak a rendelkezésükre jól képzett, hozzáértő alkalmazottak, és így a cég színvonalas szolgáltatásokat tudjon nyújtani. A program indulását követően azonnal megváltozott a dolgozók hozzáállása: a sajátjuknak tekintették a céget, és ennek köszönhetően csökkent az elvándorlásuk.
Az unió díjával a szakképzés népszerűsítése és megszervezése területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket, szervezeteket és kezdeményezéseket jutalmazza. A cél, hogy felhívják a figyelmet a minőségi szakképzésre, reflektorfénybe állítsák a győzteseket, motiválják a szakképzésben részt vevőket, valamint támogassák a hálózatépítést és az új karrierlehetőségek létrejöttét.
Az idén Helsinkiben rendezett Szakmai Készségek Európai Hetének legfőbb üzenete az volt, hogy az egész életen át tartó tanulás új utakat és vonzó karrierlehetőségeket kínál, és hogy a szakképzés bármely életkorban okos választás.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború