Izgalmas a bankjegycsere idei éve: márciusban megjöttek az új kétezresek és ötezresek, bemutatták a forgalomban jövőre megjelenő új ezres bankjegyet. A régi kétezresekkel és ötezresekkel pedig július végéig lehetett fizetni, és az év végéig pedig elbúcsúznak a régi - 2015 előtt kibocsátott - húszezresek.
Mennyi van hátra?
Kapcsolódó
A régi húszezresekből viszonylag kevés van már csak a piacon. A jegybank a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza kérdésére közölte: október 20-án 8,8 millió régi húszezres volt a forgalomban, ami a húszezresek teljes állományának mindössze 5 százaléka. Tehát december végéig 176 milliárd forint értékű régi húszezrestől kell megszabadulni.
"A régi 20 ezer forintos bankjegyek emellett továbbra is folyamatosan érkeznek vissza a jegybankba, így azt mondhatjuk, hogy a régi 20 ezer forintos címletek 2017. december 31-én való bevonása kiemelten kedvező helyzetben történhet meg, hiszen az adott címlet 95 százalékát már a megújult bankjegyek teszik ki, s ez az arány várhatóan tovább növekszik az év végéig" - áll a jegybanki válaszban.
Kitolták a határidőt
Az, hogy ma már csak 5 százalékos a régi húszezresek aránya köszönhető annak, hogy eredetileg már tavaly december 31-én búcsúztak volna, de a jegybank kitolta 2017. december 31-re a határidőt. Tehát eddig lehet fizetni ezekkel a bankjegyekkel.
Egyébként az elfogadóhelyek, például boltok számára nem tiltja semmi, hogy jövőre is elfogadják ezeket a bankjegyeket, de nem kötelesek rá. Akinél a határidő után is marad régi húszezres, az 3 éven keresztül - 2020. december 31-ig - bármelyik bankban vagy postán cserélheti újra. A Magyar Nemzeti Bank pedig még húsz évig - 2037. december 31-ig - ad helyettük új bankjegyet.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!