Az érintett nyolc megyében - Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye - tartós, hat óránál tovább tartó, sűrű ködre lehet számítani, a látótávolság mindössze pár száz méter lehet.
A vasárnapra szóló előrejelzés szerint az Észak-Alföld, az Északi-középhegység térségében tartósabban megmaradhat a köd. Ezeken a részeken hószállingózás, ónos szitálás kialakulhat. Az előttünk álló éjszaka a köd várhatóan lassan valamivel nyugatabbra, délnyugatabbra, súlypontjával jobban a középső országrészre helyeződhet.
Kapcsolódó
Vasárnap még a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részén többfelé megélénkül a délkeleti szél, hétfőn már mindenütt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. Hétfőn napközben előreláthatólag elsősorban a középső országrészben, illetve délkeleten lehetnek tartósabban rosszabbak a látási viszonyok. Hétfőn hószállingózás, ónos szitálás az említett területeken továbbra sem zárható ki.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 0 és +6 fok között várható, a tartósabban ködös tájakon lesz a hidegebb.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak