Akár 75 százalékos villanyszámla-csökkentést ígér az a titokzatos készülék, amely alig több mint 10 ezer forintért kínálnak magyar nyelven is elérhető webshopok. A konnektorba dugható Energy Savert - amelyet egyébként az eBayen mindössze 4 dollárért is meg lehet vásárolni - és a hozzá kapcsolódó ígéreteket a Villanylap.hu tesztelte.
A mérések, valamint az eszköz szétszedése alapján arra az eredményre jutottak, hogy a szerkezet valójában nem ér semmit. Hab a tortán, hogy a termékre elköltött pénzt sem sikerült visszaszerezni a forgalmazótól, továbbá a tesztelők hiába közölték észrevételeiket, a fogyasztóvédelmi hatóság és a versenyhivatal is lepattintotta őket.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el