A korábban tervezettnél több üzletet zár be a Gap, miután a menedzsment arra számít, hogy nem sikerül jól a karácsonyi szezon, ami pedig a kiskereskedelmi cégeknél kulcsfontosságú időszak. A vezetőség szerint a forgalma tovább csökkenhet az ünnepi vásárlási időszakban. Korábban azt tervezte a Gap, hogy 50 üzletnél húzza le a rolót, de a kedvezőtlen piaci fejlemények fényében már 65 bolt bezárására készül még idén.
Azok a kiskereskedelmi cégek, akik lemaradnak az online értékesítésben, szenvednek, nincs ez másképp a divatiparban sem. A Gap versenytársai közül a H&M, a Forever 21 és az Inditex tulajdonában lévő Zara egyelőre erősebbek az internetes kereskedelemben.
A Gap már sorozatban a hetedik negyedévben számol be a bevételek csökkenéséről, a legutóbbi negyedévben az összehasonlítható alapon számolt . A harmadik negyedévben nettó eredménye 204 millió dollárra csökkent az egy évvel ezelőtti 248 millió dollárról. A menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait: 1,87 és 1,92 dollár közötti egy részvényre jutó eredményt vár, ami azonban csalódást okozott az elemzői várakozásokhoz képest, a konszenzus szerint ugyanis 2,02 dollárt vártak a piacok.
A részvényesek nem örültek a híreknek, a Gap részvényei több mint 4 százalékot estek a tegnapi kereskedésben az amerikai tőzsdén.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró