A Wolters Kluwer Kft. Új jogtárának adatai szerint 2016. január 1-je és december 31-e között összesen 1235 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, ez kevesebb, mint a tavalyi 1300 jogszabály.
Mindez összesen 86 578 oldalnyi Magyar Közlönyben volt olvasható, mely oldalszám az utóbbi évek második legnagyobb mennyisége: az utóbbi hét év során egyedül 2013-ban jelent meg ennél több közlönyoldal. Ebbe többek között beletartozik, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény 10-szer, az adózás rendjéről szóló törvény 8 alkalommal változott 2016-ban.
Már a 2016-os év első napján tudtunk több mint 300 joganyagról, aminek 2017. első napján kell változnia, ez a szám végül is 2300 fölé emelkedett, azaz 2390 norma lépett hatályba, módosult vagy helyezték hatályon kívül január elsején - írja Wolters Kluwer Kft.
Az utóbbi évekhez képest nem találni kiugró eredményt a jogszabályok számában, 191 törvény és 501 kormányrendelet született, ezek az utóbbi 7 év átlagával összhangban állnak.
A legaktívabb minisztérium az elmúlt évben is a földművelésügyi tárca lett, a maga 89 rendeletével. Őt követi a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2015-ös számtól egyel elmaradva, 78 rendelettel, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium következik 67 rendelettel. A legkevésbé aktív tárca 2016-ban is a Külgazdasági és Külügyminisztérium lett 7 rendeletével. Viszont először fordult elő 2005 óta, hogy a miniszterelnök nem adott ki egy rendeletet sem.
Csökkent az Alkotmánybíróság aktivitása, a 2015-ös 36 határozatával szemben tavaly csak 25 határozatot hozott, ahogy az Országgyűlés is 36-ra csökkentette határozatai számát a korábbi 61-ről. 2010 óta ez a legkisebb szám minkét esetben. A Köztársasági elnök is lassított a határozatkiadások terén, a 494 határozata jelent meg a 2015-ös rekordja óta (548).
Szinte nincs változás a kiadott rendeletek számában az előző évvel összevetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (7-ről 8-ra), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (14-ről 19-re) és a Nemzeti Banknál (58-ról 56-ra) sem - összesített a kiadó.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket