Az NMHH elemzésében 152 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel, így egy 22,7 millió soros adattábla állt elő.
A teljes kínálatban a legtöbbet játszott zenekarnak a Wellhello számított, amelynek dalai átlagosan hatévesek voltak.
Majdnem négyszer annyiszor hallhattuk a zenekart, mint a huszadik helyezett Soulwave-et.
A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a számaikat, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők, így a Republic zenekar és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is.
Albán énekesnőért rajongtak a magyarok
A külföldi művészek közül egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan egyéves dalokat hallhatott tőle a közönség.
A második helyezett Ed Sheeran, a háromszoros Grammy-díjas angol énekes volt.
Ez a leghallgatottabb magyar sláger
A vizsgált rádiók több mint 12 ezerszer játszották le a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent, amely 2022-ben jelent meg.
A top20 külföldi zeneszám között csupán négy 2020-as található, a többi mind frissebb. A legnépszerűbb számot – ABCDEFU – Gayle énekelte és 11 ezernél is többször volt hallható a magyar kereskedelmi, közösségi, de még a közszolgálati rádiókban is.
Népszerűbbek a régiek?
A 2022-ben hallható szerzemények negyede (23,3 százaléka) két évnél, fele (52, százalék) pedig hét évnél fiatalabb volt.
A legnépszerűbb kereskedelmi rádiók (például Retro Rádió, Sláger FM, Best FM) mégis inkább oldies kínálattal szóltak a közönségükhöz.
2022-ben elsősorban 2021-ben piacra került zenéket (13,4 százalék) játszottak a rádiók, melyek több mint fele (54,9 százalék) külföldi volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva