A Központi Nyomozó Főügyészség által az úgynevezett Simon-ügyben folytatott nyomozással kapcsolatban az ügyészség - az eddig közreadott hivatalos közlésein túl - a jelenleg is széles körben folyó nyomozás érdekére való tekintettel nem kívánja kommentálni a sajtóban megjelent különböző találgatásokat - írta közleményében Fazekas Géza, aki ugyanakkor kiemelte, hogy cáfolja a Népszava szombati számában megjelent állítást a kihallgatás vezetőjéről.
A Népszava szombaton egyebek mellett azt írta, "...úgy tudjuk egyébként, hogy Simon kihallgatásait akkor és azóta is személyesen Polt Péter helyettese, Lajtár István vezeti". A szóvivő közölte: a lapinformáció azért is légből kapott, mert Lajtár István legfőbb ügyészségi tanácsos Polt Péter legfőbb ügyész közjogi helyettese. Ezen beosztásából fakadóan konkrét ügyészségi nyomozati cselekményeken nem vesz részt, mint ahogy azok felügyelete sem hozzá tartozik - tette hozzá.
Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják, március 10-én őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy Simon Gábornak egy bécsi számlán több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban