A portál azt írja, hogy magyar kormány direkt dolgozott azon, hogy javítsa az ország pozícióját a listán és amúgy sikerült is, ennek ellenére a helyezésünk romlott.
A Világbank olyan kérdéseket vizsgál, mint hogy mennyire könnyű új céget alapítani, új ingatlant bejelenteni, építési engedélyeket szerezni, adózni. Ezek közül Magyarország hatban javított a 2016-os eredményéhez képest és az összesített pontszáma (az ún. DTF pontszáma) is magasabb lett, mint tavaly, 72.13-ről 72.39-ra nőtt.
A visszaesés oka, hogy a lista elején lévők még nagyobbat javítottak a versenyképességi mutatóikon, így bár mi is javítottunk, relatíve lemaradtunk az élbolytól.
A Nemzetgazdasági Minisztérium felidézte, hogy más felmérésekben javított pozícióján az ország és azt írta, hogy az ellentétes irányú mozgások jól mutatják az ilyen rangsorok hiányosságait, hiszen egymástól eltérően értelmezik és más módszertannal mérik a versenyképességet.
"A kormány az eltérő módszerű és motivációjú rangsorok helyett a tényekre alapoz a versenyképesség vizsgálatakor", például arra, hogy nálunk a legalacsonyabb a társasági adó jövőre a munka járulékai is csökkennek majd. Emellett azt is írják, hogy a parlament számos olyan változtatást elfogadott, amelyeknek hatásait majd a jövő évi Doing Business besorolásában lehet majd érzékelni.
Az Index.hu szerint kormány nem először reagál úgy egy rossz nemzetközi versenyképességi besorolásra, hogy megkérdőjelezi az adott rangsor hitelességét.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el