Befejezte munkáját a Fidesz-KDNP-frakció a Sárvárra kihelyezett frakcióülésen - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken. Csütörtökön a választási törvénnyel foglalkozott a frakció és áttekintették a közoktatás és a közigazgatás átszervezésével kapcsolatos feladatokat is. A kora esti órákban visszatértek a költségvetés kérdésére. A képviselőktől származó nem hivatalos információk szerint a frakcióülésen sem szerdán, sem csütörtökön ne jött elő érdemben az IMF-hiteltárgyalások ügye.
"A költségvetés tekintetében a frakció áttekintette a célokat, és úgy találták, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv továbbra is alapvető fontosságú. A frakció elvárja a kormánytól, hogy az abban szereplő célokat megvalósítsák" - mondta Rogán, de hozzátette, lesz még néhány változtatás az eredeti beadványhoz képest.
"Azt gondoljuk, hogy tartható a költségvetés a jelenlegi formájában is, ugyanakkor tudjuk, hogy az Európai Bizottságnak a költségvetés kapcsán vannak javaslatai, észrevételei" - mondta Rogán. Egyetértenek az IMF-fel és az Európai Bizottsággal abban, hogy csökkenteni kell az államadósságot és alacsony szinten kell tartani a költségvetés hiányát. "Úgy gondoljuk, hogy az IMF-megállapodás érdekében szükség van a költségvetés módosítására" - tette hozzá.
A frakcióvezető az Index kérdésére elmondta, a jelenlegi nemzetközi gazdasági környezetben bármikor előfordulhat, hogy szükségessé válik a költségvetés számainak a módosítása, vagyis azt nem pusztán csak az IMF-megállapodás indokolja. Jelenleg két verzión gondolkodnak, vagy kitolják a költségvetésről szóló zárószavazást év végére, vagy elfogadják azt jelenlegi formájában, esetleg kis módosításokkal, és év vége előtt még felülvizsgálják az aktuális helyzetnek megfelelően. Rogán Antal emlékeztetett a tavalyi költségvetési törvényalkotásra, amikor "a nemzetközi gazdasági környezet alakulása miatt" a kormánynak még az utolsó pillanatban is hozzá kellett nyúlni a számokhoz.
Rogán Antal az EKB kötvényvásárlásai kapcsán feltett újságírói kérdésre azt mondta: az MNB-nek le kell szűrnie a tanulságokat, ezt szívesen meg is vitatják velük, ugyanakkor ez az ügy a jegybankra tartozik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek