A Magyar Energia Hivatal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) felkérésére 2013. január 15-étől üzemelteti a rezsicsökkentés zöld számot. Az első két hétben a szakértők több mint 1400 megkeresésre válaszoltak. Az érdeklődők többsége a villamos energia- és gázfogyasztáshoz kapcsolódó kérdést tett fel, a távhőszolgáltatással összefüggésben jelentősen kevesebb hívás érkezett - közölte az NFM.
A zöld szám célja a lakosság tájékoztatása, a témát érintő általános kérdések megválaszolása. A számlákkal kapcsolatos konkrét panaszokkal a szolgáltatók és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság foglalkoznak.
A telefonálók jelentős része a rezsidíjak csökkentésének számításával, annak a számlákon történő megjelenésével kapcsolatban kérdezett. Az alaposabb áttekintést igénylő felvetéseket a telefonos ügyintézők írásban rögzítik, és három napon belül megválaszolják. Erre a megoldásra azonban alig több mint 50 esetben volt szükség. A leggyakrabban felmerülő kérdésekre összeállított válaszok a Magyar Energia Hivatal honlapján is olvashatók.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el