Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. Idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeket - jelentette be Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az akcióval kapcsolatban.
A minisztérium közleménye szerint az ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Kiemelt figyelmet fordítanak a rendezvényeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra (street food) és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra (food truck). Emellett továbbra is fokozottan figyelik majd az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások tevékenységét.
Kapcsolódó
A szezonális ellenőrzés során a szakemberek kiemelten vizsgálják a vegán termékeket, a húskészítményeket, a liszteket, valamint a nyári időszak egyik slágertermékét, a jégkását. A szakemberek nagy gondot fordítanak a lángos, a pizza, a palacsinta előállítása során az úgynevezett helyettesítő termékek: tejföl helyett a frissföl, sajt helyett a növényi készítmény, dió helyett a "dejó" használatának vizsgálatára.
Az idei évben is fókuszba kerül a szezonális zöldség-gyümölcs minőségellenőrzése, valamint a borászati termékek és alkoholos italok minősége és nyomonkövethetősége. A nyári hőségre tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozottan figyelik majd a hűtési lánc folyamatos biztosítását és a palackozott üdítő italok tárolását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba