A rendőri állomány két, a honvédségi egy civil tagja, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás egy-egy munkatársa, illetve két fogvatartott vesztette életét a járványban - olvasható a portálon.
A járvány kezdetétől december elsejéig 3579 igazolt pozitív fertőzöttet regisztráltak a rendőrök között, akik közül 2001-en meggyógyultak. A válaszadáskor 1578 aktív betegről tudtak, ami a körülbelül ötvenezres rendőrségi állomány 3 százalékát jelenti, és a teljes keret hét százaléka kapta el eddig a vírust.
A Magyar Honvédségnél egy civil munkatárs meghalt, egy katona lélegeztetőgépre került a fertőzés szövődményei miatt. December 3-áig 880 aktív fertőzöttet tartottak nyilván. A betegek közül hatan kerültek kórházba, 2064 katona és civil dolgozó már felgyógyult a betegségből. A harmincezres állomány tíz százalékát érte utol a vírus.
Bár a katonák országszerte több száz idősotthon fertőtlenítésében vettek részt, a minisztérium szerint ez nem jelentett komolyabb kockázatot, igazoltan senki sem betegedett meg a fertőtlenítő különítmények tagjai közül.
Áldozatot szedett a betegség a katasztrófavédelemnél is, itt egy munkatárs vesztette életét, egy ember pedig kórházba került. Arányaiban viszont itt volt a legkevesebb ismert megbetegedés, a 13 ezer dolgozó között csak 232 igazolt Covid-19-es beteget találtak.
Igaz a tűzoltók között sem végeznek rendszeres tesztelést. Más módon viszont próbálnak védekezni: állításuk szerint testhőmérsékletet mérnek, fertőtlenítőszert helyeznek ki minden munkahelyen, figyelnek a maszkviselésre is.
- írja a Népszava.
A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szeptemberben még arról számolt be, hogy náluk nincs koronavírusos eset. December 4-i tájékoztatásuk szerint azonban már 537 fő Covid-19 aktív fertőzött van a mintegy nyolcezres személyi állományban.
A rabok közül ketten vesztették életüket a koronavírus következtében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki