November 9-én, szombaton a rendőrök 46 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 12 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött - írják a police.hu-n.
A szolgálatot ellátó állomány 142 személyt fogott el, közülük 24 főt érvényben lévő körözés alapján, 93 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 195 személyt állítottak elő, köztük 104 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt pedig ittas vezetés gyanúja miatt.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el