A jelentés szerint az Európai Bizottság változatlanul úgy ítéli meg, hogy Magyarországnak további strukturális lépéseket kell tennie a túlzottdeficit-eljárás újraindításának biztos elkerülésének érdekében.
Tállai András hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság a júniusi adatok alapján von le következtetéseket a költségvetés és az adósságállomány helyzetéről Magyarországon. "Ezt mi nem tartjuk helyesnek" - jegyezte meg. Hozzátette: ahogy az elmúlt három évben, úgy 2014-ben is teljesülni fognak mind a költségvetési hiányra, mind az államadósság csökkentésére vonatkozó kormányzati célkitűzések.
Kijelentette, hogy Magyarország teljesíteni fogja a 2,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt, továbbá az államadósság csökkentésére vonatkozóan is teljesíteni fogja az alaptörvényben és a konvergenciaprogramban leírtakat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a júniusi adósság-adat még tartalmazta - 3 milliárd eurós összegben - a júliusban és novemberben lejáró államkötvényeket. Ezek visszafizetése a második félévben 3 százalékponttal csökkenti az államadósságot, és ennek forrása már az első félévben bevonásra került - jegyezte meg.
Hangsúlyozta azt is, hogy a gazdasági növekedést tekintve az ország jól teljesít, hiszen év végére a tervezettnél egy százalékponttal gyorsabb lesz a növekedés mértéke a korábban tervezettnél.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit