Az olyan akciókat, mint az aláírásgyűjtés és népszavazási kezdeményezés, nem szabad lebecsülni, hiszen ilyen eszközökkel tudta a Fidesz-KDNP megroppantani a balliberálisnak mondott kormányokat. Most a Jobbik előtt is hasonló út áll - fogalmazott az ellenzéki politikus az MTI beszámolója szerint.
A párt a Kúriához fordult, miután a Nemzeti Választási Iroda elutasította népszavazási kezdeményezését, amelyet szintén az Mt. módosításának (rabszolgatörvény) visszavonása érdekében nyújtott be.
Kapcsolódó
Az aláírásgyűjtési akciót egy olyan időszakban hirdette meg a párt, amikor a Jobbik fennállása a tét, miután a napokban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Fidesz "boszorkánykonyháiban" olyan döntések születtek, amelyek "deklarált módon" megpróbálják ellehetetleníteni Magyarország legerősebb ellenzéki erejét.
Arra a kérdésre, hogyan kívánja visszafizetni a Jobbik a rá kiszabott több száz millió forintos bírságot, a párt alelnöke kifejtette, a Fidesz és az ÁSZ is tudja, hogy olyan mértékű indokolatlan bírságot vetettek ki a Jobbikra, amelyet a párt nem tud kifizetni.
Z. Kárpát Dániel ugyanakkor hangsúlyozta, a Jobbik önmagától nem teszi le a fegyvert. A párt pénz hiányában utcai fórumokon, az aláírásgyűjtő standok mellett fog kampányolni, éppen ezért az aláírásgyűjtési akció sikeressége is a párt saját tagságának mozgósításán múlik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat