Rogán Antal ezt a kétnapos kihelyezett tanácskozás előtt jelentette be a helyszínen, egy velencei szállodánál tartott sajtótájékoztatóján. Közölte: az új frakcióvezető személyéről Orbán Viktor előbb a Fidesz-frakció elnökségével "cserél eszmét" szerda este. Ezt követően teszi meg javaslatát, majd a képviselőcsoport megválasztja az új vezetőjét, akinek személyéről legkésőbb csütörtökön adnak tájékoztatást.
Rogán elmondta, Orbán Viktor még tavaly április-májusban kérte fel arra, hogy segítse a politikai munkáját, amit egy kis stáb létrehozásával tett az elmúlt hónapokban. Szeptember elején pedig arra kérte a kormányfő, hogy ezt a munkát kabinetfőnökként folytassa.
Arra a kérdésre, hogy milyen együttműködésre számít Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, a leköszönő frakcióvezető azt válaszolta: "Lázár Jánossal több mint öt éve kiválóan dolgozom együtt", és biztos abban, hogy ez most is zökkenőmentes lesz, hiszen - mondta - közös céljuk van, "egy eredményes és sikeres kormányzás, és ebben kell segítenünk mindkettőnknek Magyarország megválasztott miniszterelnökét".
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba