A tervezet szerint a nem tehéntejből készült termékeken a jövőben fel kellene tüntetni, hogy milyen állat tejéből készültek. Amennyiben több különböző állat tejéből állítanak elő tejterméket, akkor kizárólag annak az állatfajnak a neve szerepelhet a megnevezésben, amelynek tejét legalább 70 százalékban tartalmazza az árucikk.
A most közzétett rendelettervezet közigazgatási egyeztetés alatt áll, amelynek során az előterjesztés koncepcionális kérdései jelentősen módosulhatnak, a dokumentum közzétételének célja a társadalmi egyeztetés elindítása és a jogalkotási folyamat átláthatóvá tétele - közli a kormany.hu.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető