A PM 2018 végén közzétett makrogazdasági prognózisa szerint a nominális nettó átlagbér 2019-ben 9,4, 2020-ban 8, 2021-ben és 2022-ben 7,5-7,5 százalékkal emelkedhet.
Ennek eredményeként a 2017-es 206 ezer forint után 2022-ben 314 ezer forint lehet az átlagos nettó bér Magyarországon. Az 5 év leforgása alatt bekövetkező 52 százalékos nominális növekedés ugyan szignifikáns változás, valójában mégis kevés ahhoz, hogy valóra váljanak az MNB elképzelései - írta a portál.
Kapcsolódó
A jegybank ugyanis úgy számolt; hogy a versenyképességet javító 180 pontos javaslatcsomagja nyomán 2026-ra, vagyis 8 év múlva a magyar bérszínvonal is minimum az osztrák 80 százalékára emelkedhet. Ez akkori számításaink szerint 650 ezer forintos átlagos nettó fizetést jelentene 2026-ra.
A jelek szerint a Pénzügyminisztérium ebben nem hisz: a 2017 és 2022 között 52 százalék után 2026-ig, tehát 4 év leforgása alatt viszont további 102 százalékos növekedésre lenne szükség Matolcsyék tervének megvalósulásához, amire vajmi kevés esély mutatkozik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki