A Pénzügyminisztérium aktuális előrejelzése alapján a járványügyi készültség fenntartása valamint az eddig megtett, és a várható újabb gazdaságvédelmi intézkedések mellett indokolt az államháztartási hiánycélt is módosítani - közölte a tárca.
A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány - hasonlóan az európai országok átlagához - a bruttó hazai termék 7, vagy akár 9 százaléka lehet
A gazdasági visszaesés mértéke Magyarországon az EU-átlag alatt maradt, a második negyedévben - éves összevetésben - 13,6 százalékkal mérséklődött a magyar gazdaság teljesítménye, amely elmaradt az előrejelzésektől.
A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét. A PM ígérete szerint a gazdasági visszaesést a kormány gazdaságvédelmi és munkahelyteremtő intézkedésekkel ellensúlyozza: a kiadások következtében a központi alrendszer hiánya július végére már megközelítette a 2165 milliárd forintot.
Az Európai Bizottság már 1 százalékponttal nagyobb visszaesést jósol az Európai Unió egészére, mint tette azt tavasszal. A Nemzetközi Valutaalap pedig a fejlett országok esetében 2 százalékponttal látja kedvezőtlenebbnek a helyzetet, mint áprilisban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése
