Az elmúlt időszakban több változás is érintette a közterületi reklámpiacot (többek között az óriásplakátokat, a megállóban látható citylightokat). A szabályozás ismertebb változása, a kormány által kezdeményezett, a politikai kampányokat korlátozó intézkedéscsomagja, melynek része, hogy a költségvetésből támogatott szervezetek nem hirdethetnek listaár alatt.
Rögzítették azt is, hogy a plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat. A jogellenesen elhelyezett plakátokért 150 ezer forintos bírság szabható ki.
Emellett van egy másik szál is, amely a területkép-védelmi jogszabályokba került be. Ez pedig meghatározza, hogy csak önkormányzati engedéllyel helyezhetőek ki közterületre új reklámfelületek, míg négy év múlva már csak azok a felületek maradhatnak, amelyek 12 négyzetméter helyett csak 9 négyzetméteresek, ragasztani a plakátot nem lehet, csak közművelődési célú hirdetőoszlopra. A piacot jelentősebb mértékben utóbbi érinti, ebben segít kiigazodni az MRSZ: a szervezet elkészítette útmutatóját, ajánlását a hirdetőknek, mely a honlapjáról érhető el.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot