A szaktárca utal arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint a január 31-én tartott pedagógussztrájk törvényellenes volt. A kormány álláspontja szerint a szülők és a gyermekek érdekében, az újabb káosz elkerülése céljából és a járványhelyzetre is figyelemmel pontosan szabályozni kell, hogy az esetleges pedagógussztrájk idején a köznevelési intézményeknek milyen minimum szolgáltatást kell nyújtaniuk. Az államtirkárság közölte azt is, a kormány és a pedagógus szakszervezetek között nem a további béremelés szükségességéről van vita, hanem annak időzítéséről.
Kúriára egy a sztrájkügy
A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) még csütörtökön közölte, hogy nem fogadják el a sztrájkot jogellenesnek kimondó döntést, ezért a Kúriához fordulnak.
Az érdekképviseletek szerint a jelenleg hatályos sztrájktörvény alapján ahhoz, hogy a sztrájk megkezdhető legyen, olyan területen, ahol lakosságot érintő alapvető szolgáltatást végeznek, meg kell állapodni a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásokról. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni, erről a bíróság nem peres eljárásban dönt. A sztrájktörvény szerint - megállapodás hiányában - a bíróság jogerős határozatában állapítja meg a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. A bíróság megállapítása szerint január 31-én még nem volt jogerős végzés a még elégséges szolgáltatásról
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?
