Összesen 53 települési önkormányzat, a megyei önkormányzat, egy intézmény és egy civil szervezet 8 konzorciumba tömörülve nyújtotta be pályázatát a településméretből adódó társadalmi hátrányok mérséklése és a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférésének javítása érdekében kiírt EFOP-os felhívásra.
A konzorciumok tagjai a támogatásnak köszönhetően a hátrányos helyzetű, aktív korú lakosok foglalkoztathatóságának javítása érdekében egyebek mellett álláskeresésre felkészítő tanácsadást szerveznek, különféle mentorprogramot indítanak, amelynek keretében az önálló életvitel kialakításában is segítenek. A munkáltatók körében szemléletformáló és antidiszkriminációs képzéseket tartanak, a mélyszegénységben élők, különösen a romák integrációja érdekében pedig különféle innovatív programokat valósítanak majd meg. Lehetőség nyílik a helyben maradást ösztönző fejlesztésekre is, így például a közszolgáltatások elérhetővé tételére vagy a helyi szolgáltatások továbbfejlesztésére. (Ennyit pumpáltak az uniós alapok az EU gazdaságába.)
A letelepedést és a vidéki élet elindítását segítve a megyei önkormányzat a Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Tiszakécske és Solt önkormányzata által vezetett konzorciumok teljes területén kialakít egy telefonos applikáción és interneten keresztül is elérhető adatbázist. Ezen helyi ingatlanokról, munkalehetőségekről és különféle szolgáltatókról kaphatnak információt az érdeklődők. Terveznek továbbá a vállalkozások elindításával és fejlesztésével kapcsolatos tájékoztató előadásokat, különféle ifjúsági pályázatokat, valamint a helyi hagyományok őrzését és a kulturális értékek fennmaradását támogató programokat.
Kunszentmiklós-Tasskertes, Kiskunfélegyháza-Bankfalu és Szabadszállás leromlott városrészei újulhatnak meg a TOP keretében elnyert támogatásnak köszönhetően. A támogatásból fordítanak a lakhatási feltételek javítása mellett a lakókörnyezet fejlesztésére, a közbiztonság javítására és a halmozottan hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére is. A pályázat révén Kerekdomb és Lakitelek között kerékpárút is épül.
A beruházások 2018-ban kezdődnek meg.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?