"A Svájc és Magyarország közötti szoros együttműködés eredményeként megvalósuló Svájci-Magyar Együttműködési Program tíz éves munkájának lezárásaként a Miniszterelnökség, mint Nemzeti Koordinációs Egység ünnepélyes záró konferenciát tartott 2017. május 24-én...A Program keretében a Magyarország számára biztosított forrás összege mintegy 130 millió svájci frankot tesz ki. A Program népszerűségét bizonyítja, hogy a forrás lekötése 100%-ban megtörtént, 2017. május végéig összesen 32 egyedi projekt, 2 pályázati alap, 1 ösztöndíj alap és 1 kockázati tőke alap valósult meg" - olvasható a palyazat.gov.hu-n.
Ennek ellenére Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a megállapodás módosítását kérte a svájci féltől, vagyis azt, hogy vizsgálják meg a jelentések és visszatérítési kérelmek benyújtási határidő hosszabbításának a lehetőségét több projekt tekintetében, máskülönben ezen projektek sikeres adminisztratív lezárása veszélybe kerülne a magyar központi költségvetés, valamint vélhetően a projekt végrehajtók kárára.
Kapcsolódó
A kérést elfogadta a svájci fél, de - mint a módosítást kihirdető rendeletben szerepel - az új határidők tovább már nem hosszabbíthatók.
A nem határidőben benyújtott vagy nem megfelelő minőségű visszatérítési kérelmeket és a hozzájuk kapcsolódó jelentéseket Svájc nem téríti vissza. Alapvető elvként elmondható, hogy a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség (SFEÜ) és a Gazdasági Államtitkárság (GÁ) elvárják, hogy a Miniszterelnökség teljesítse a Svájci-Magyar Együttműködési Program magyar végrehajtó feleivel szembeni szerződéses kötelezettségeit.
A jövő évi lezárásra megjelölt projektek között szerepel - egyebek mellett - a Balassagyarmat város és térsége ivóvízellátásának rekonstrukciója, az Élmény- és ökoturizmushoz kapcsolódó munkahelyteremtés a Sátoraljaújhelyi kistérségben, a lázbérci víztározó árvízvédelmi rekonstrukciója és a természeti katasztrófák megelőzése és kezelése a Rakacai víztározónál megnevezésű projekt is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?