A kormányülésen téma volt a nemzeti egységes kártyarendszer kialakítása. Az új szisztéma célja, hogy a most forgalomban lévő, az állam által kibocsátott különböző okmányok egységesüljenek, hosszabb távon pedig egy multifunkcionális kártyában "tudjanak testet ölteni". Az érintett okmányok között említette az államtitkár a jogosítványt, a személyi igazolványt, a taj-kártyát és a diákigazolványt.
Eddig 105 milliárd forintot kitevő tehercsökkentési intézkedés valósult meg annak a programnak a keretében, amellyel összesen 500 milliárddal csökkentené a kormány a vállalkozások bürokratikus terheit ebben az évben - közölte a kabinet szerdai ülése után Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint.
Magyarországon egy átlagos vállalkozót háromszor akkora bürokratikus teher sújt, mint európai uniós versenytársát - hívta föl a figyelmet Kovács Zoltán a vállalkozások terheinek csökkentésével kapcsolatban a sajtótájékoztatón. Az 500 milliárdos tehercsökkentő programból már megvalósult 105 milliárd forintos csökkenés részben jogszabályi formában történt meg, részben pedig ténylegesen is - tette hozzá, példaként említve a könyvvizsgálati értékhatár emelését, az adózás rendjéről szóló különböző jogszabályok egyszerűsítését és a vendéglátói standoltatás megszüntetését, illetve egyszerűsítését.
A kabinet szerdai tanácskozásán szóba került az ötpontos otthonvédelmi akcióterv is - tájékoztatott az államtitkár, közölve, hogy jó ütemben halad az eszközkezelő felállítása; a működtetéshez szükséges források átcsoportosításának határidejéül július 31-ét jelölte ki a kormány. Az eszközkezelő a forrásbiztosítást követően 30 napon belül pedig jöhet létre.
Beszámolt arról is, hogy július 30-ával hatályba lép a devizaalapú lakáshitelek árfolyamrögzítését előíró szabályozás.
A szociális családiház-építési programmal kapcsolatos elképzelések "jelenleg formálódnak" - jegyezte meg Kovács Zoltán.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont