A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetőivel tárgyalt kedden, javaslatot kért tőlük az egyetem hatékonyabb működtetésére - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Napi Gazdaságnak. A lap pénteki számában megjelent interjúban az államtitkár úgy fogalmazott: "az államtitkárság optimálisabb, átgondoltabb működést szeretne, amit az egyetem vezetésével történt keddi találkozón is megerősített" - írja a HVG.
Palkovics László a problémákkal kapcsolatban kiemelte az egyetem karai közti együttműködés hiányát, az intézményen belüli párhuzamosságokat. Példaként említette többek között, hogy 2 nyelvi központot is működtet az egyetem, egyet Pesten, egyet Budán, ökológiai tanszéke van az egyetemnek Budán, Pesten pedig a Gazdaságtudományi Kar Környezettudományi Intézete működik.
A problémák megoldására az államtitkár több lehetőséget is említett, hangsúlyozva, hogy először az egyetemnek kell a belső viszonyokat kitalálnia. "Összeolvadhat a Budapesti Műszaki Egyetemmel a Corvinus, és újra létrejöhet az egykori József Nádor Egyetem, vagy marad a jelenlegi felállás. Ehhez azonban szükséges, hogy mind az egyetemen belüli, mind az egyetemek közötti együttműködések megfelelően működjenek a képzések tekintetében" - mondta.
A Corvinus működésével kapcsolatban megjegyezte, hogy el tudja tartani magát az intézmény, ám az egykori Közgazdaságtudományi Egyetem finanszírozza részben a budai karokat is.
Palkovics László hangsúlyozta, hogy senki sem akarja a Budapesti Corvinus Egyetemet (BCE) szétválasztani, vagy az épületeit eladni. A budai campuson folyó képzések a legjobbak, vagy a legjobbak között vannak országos szinten az agrárképzés területén.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye