A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is ott volt a szombati kormányülésen, vette észre az eseményről készült fotón a 444.hu. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke délelőtt azt írta, hogy a miniszterek gazdasági és energiabiztonsági ügyekről tárgyalnak, aminek oka, hogy néhány napja életbe lépett a brüsszeli olajszankció, "amely egész Európában, így Magyarországon is érezteti hatását, egész Európában szankciós energia- és benzinárak vannak."
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalára töltötte fel azt a fotót, amin az asztal végén a miniszterek mellett ott ül Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, valamint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is. Feltételezhető tehát, hogy az energiaügyek mellett napirendre került a pedagógusok béremelése is.
Az ATV közben úgy értesült, hogy a kormánydöntésen kialakították a kormány végső álláspontját, amire Orbán Viktor már napközben is utalt a közösségi oldalán. Ezek szerint a kabinet minden vállalást teljesítettnek gondol, amit Brüsszel kért, az Ukrajnának szánt, 18 milliárdnyi közös uniós hitelre pedig nemet mondanak majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Megválik 20 ezer dolgozójától az egyik legnagyobb autóipari óriás
Vatikánváros 1: A rendszám marad, de új autóba ül XIV. Leó pápa

Mégis mi lesz itt nyáron? Katlanná válik Magyarország

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon
