Ahol otthon kellett maradni a gyerekeknek, az megpróbálja a családokat. Úgyhogy elismeréssel tudunk csak róluk beszélni, és kérem őket, hogy támogassák ezt az egész járvány elleni védekezést, mert jó esély van arra, hogy az iskolákat újra tudjuk majd nyitni - írja a kormány hivatalos Facebook-oldalán megjelent bejelentésében Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő a feltöltött fotó szövege szerint lát esélyt arra, hogy az oktatás megkezdődhessen (vagy visszatérhessen) az intézményekbe. Bár időpontot nem ír, de az szerepel az oldalon, hogy "jó esély van arra, hogy az iskolákat újra tudjuk nyitni." Korábban olyan tervekről lehetett hallani, hogy már húsvétkor újranyithatnak az oktatási intézmények.
A tavaly november 11-én hatályba lépett szigorítások rendelkeztek először az oktatásról. Akkor arról határoztak, hogy a bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tarthattak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozta meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működtek tovább. Március 8. után viszont az általános iskolák egészére is kiterjesztették ezt a korlátozást.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat