A kormányfő szavai szerint a magyar gazdaságnak három kincse van: a magyar emberek, a föld és a víz. Ezek védelme és gazdagítása a mindenkori kormány elsőrendű kötelessége - számolt be az MTI.
A termőföld magyar kézben tartásával kapcsolatban nyomatékosította: Magyarország egyetlen más nemzetnek sem lesz az "előkertje". "A mi nemzeti egyszeregyünk úgy hangzik: ez a mi földünk, a mi munkánk, minket illet, és nekünk is kell, hogy hasznot hajtson" - mondta a politikus.
Kapcsolódó
Van olyan ország, ahol a termőföldek harmada-fele külföldiek kezében van. Ez az, ami Magyarországon, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök, nem fordulhat elő - fogalmazott Orbán Viktor.
Ígéretesnek látja a magyar agrárium jövőjét, amelyre azonban szavai szerint veszélyek is leselkednek, mivel Brüsszelben "a fényes tekintetű bürokraták" az uniós költségvetésből egyre nagyobb összegeket akarnak más célokra fordítani.
A jelenlegi ciklus agrárpolitikai pénzalapjait ez a veszély nem fenyegeti. Azonban 2020 után komoly küzdelmek várhatók ebben az ügyben.
A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kormányzati birtokpolitika eredményeként az állami földek "a nagyoktól a kis- és középbirtokosokhoz kerültek". Nemzetstratégiai fontosságú, hogy a Közép-Európába silányabb minőségben érkező dömpingáruk helyett "mi, magyarok képesek vagyunk jó minőségű magyar élelmiszert előállítani".
A kabinet 9 milliárd forint támogatást ad a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának szakmai tájékoztatási programra és az országos jégkárvédelmi rendszerre - jelentette be Orbán Viktor.
Címlapkép forrása: Megfosz
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben