Simicska Lajos vállalkozó korábban a mandiner.hu-nak azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni róla. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy értékelte, minél előbb ki kell deríteni, hogy sérült-e Magyarország nemzeti szuverenitása.
Orbán úgy reagált, Simicska Lajosból a sértettség beszél, múlt hétfőn az Országgyűlésben pedig egy jobbikos azonnali kérdésre - igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/IV-es főcsoporttal - kijelentette, "mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani", "mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak".
Molnár Zsolt szerdán az MTI-nek elmondta: Orbán levelében azt írta, korábban már a nyilvánosság előtt kifejtette álláspontját. A bizottsági elnök sajnálatosnak és helytelennek nevezte, hogy Orbán nem jelenik meg a testület előtt, szerinte a miniszterelnöknek a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tisztáznia kellene az őt ért vádakat.
Orbán ezért nem megy el
"Azokat a politikai támadásokat és provokációkat, amelyek a múltat meg akarják hamisítani, és amelyek semmibe veszik a nyilvánvaló és dokumentált tényeket, abszurdnak és nevetségesnek tartom" - indokolta Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetbiztonsági bizottság elnökének írt levelében azt, miért nem fogadja el a meghívást a testület ülésére.
A nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön az Információs Hivatalnál (IH) tart kihelyezett zárt ülést. Molnár Zsolt szerint az aktuális kérdések között az IH-tól egyértelmű és világos helyzetértékelést és kockázatelemzést vár az iraki, kurdisztáni helyzetről, valamint az ukrán válsággal kapcsolatosan. Emellett az Alkotmányvédelmi Hivataltól a gazdaságbiztonsági feladatok hatáskörében vár tájékoztatót arról, hogy a jövőre nézve milyen preventív intézkedéseket tesznek, hogy meggátolják a brókercégeknél történő visszaéléseket. Továbbá egy a közelmúltban nyilvánosságra került hangfelvétel nyomán ugyancsak az AH-tól tájékoztatást vár a betyársereg és a parlamenti pártok esetleges összefonódásáról, az alkotmányos rendet veszélyeztető eseményekről is - mondta el Molnár.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Minden gazdaságot leigázhat India
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Érdemes odafigyelni: veszélyessé vált a levegő Magyarország egyik térségében