A parlament honlapján pénteken délután közzétett napirendtervezet szerint a napirend előtti felszólalások és az interpellációs időszak után az új Polgári törvénykönyv zárószavazásával folytatódik az Országgyűlés munkája. Ezt követően a képviselők az MSZP kérésére döntenek az alkotmányügyi bizottság egyik általános érvényű állásfoglalásáról.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője még tavaly azt kérte a testülettől: mondják ki eseti állásfoglalásban, hogy a november 12-i plenáris ülésen Kövér László megsértette az országgyűlési törvény részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezéseit, azzal, hogy a kormánypárti frakciók felé fordulva demagógnak minősítette a szocialista Lukács Zoltán felszólalását. A házelnök a kifogásolt esetben azt mondta: "Felhívom kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy a demagógia a szólásszabadság része, úgyhogy legyenek szívesek türelemmel hallgatni".
Az alkotmányügyi bizottság ezzel szemben december 17-én Salamon László, a testület akkori KDNP-s elnöke javaslatára a házelnököt elítélő határozat helyett olyan általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a plenáris ülést vezető elnök a felszólalások tartalmát csak az Országgyűlés tekintélyének megóvását szolgáló, rendfenntartó ülésvezető intézkedések keretében, az ehhez szükséges mértékben minősítheti.
Mivel az MSZP nem ért egyet az állásfoglalással, kérték annak elutasítását az Országgyűléstől. A határozathozatalokat követően a képviselők megkezdik többek között a nemzeti dohányboltokra vonatkozó szabályokat módosító javaslat általános vitáját, valamint - benyújtás esetén - akár a 2013-as költségvetés módosításáról szóló előterjesztés általános vitájába is belekezdhetnek. Ez utóbbiról - ha a Ház elé kerül és kivételes sürgős eljárás alá vonják - már kedden végszavazhatnak.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban