Az Eurostat szerint 2018-ban átlagosan az uniós lakosok 5,1 százaléka vallotta azt, hogy az az otthona nem elég világos, ami azt jelenti, hogy a lakás/ház túl sötétnek tűnik és hogy ez valós problémát jelent a háztartás számára. Lakóhelyük világosságával egyébként a máltaiak voltuk a legelégedetlenebbek, az ottani lakosok 11,1 százaléka gondolta úgy, hogy az otthoni sötétség rendkívül zavarja a mindennapokat. A második legkevésbé elégedett nemzet Portugália volt 10 százalékkal, akiket a dobogó harmadik fokán Magyarország követett 8,6 százalékkal - olvasható a portálon.
Mindez azt jelenti, hogy a magyar lakosság majd 10 százaléka, azaz közel 1 millió ember vélte úgy 2018-ban, hogy a lakóhelye annyira sötét, hogy az már konkrétan problémát jelent a háztartás mindennapjait illetően. Az EU-s átlagot több mint 3 százalékkal verjük, de például a legelégedettebb olaszokhoz képest arányaiban majdnem háromszor annyi magyar ember elégedetlen otthona világosságával.
A nagy vesztesek
A statisztikákból kiderül, hogy az európai átlaghoz képest a magyar lakosok kiugróan elégedetlenek lakóhelyük világosságával. Mi több múlt hét vasárnaptól már nem 18:00-kor sötétedik, hanem 17:00-tól, és ez egyre csak rosszabb lesz, minél jobban csúszunk bele a télbe.
2021-re várhatóan eltörlik az Európai Unióban az óraátállítást, de ez egy évvel kitolódhat, hogyha a tagállamok nem tudnak egy viszonylag egységes rendszerben megállapodni.
Az alvástudomány egyöntetűen a téli időszámítás mellett teszi le a voksát, ez ugyanis sokkal közelebb áll az ember természetes biológiai órájához.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói