A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. évtizedek óta mérik és elemzik az óraátállítás körüli napok fogyasztási adatait, az 1980 óta működő rendszer segítségével eddig csaknem 4000 gigawattórára becsülhető az energiamegtakarítás, amely az ország közel 5 heti átlagfogyasztásával egyenlő. Az óraátállítás haszna ugyanakkor a környezetvédelem területén is megmutatkozik: az alacsonyabb fogyasztás kevesebb károsanyag-kibocsátással jár.
A megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása kapcsán keletkezik.
Kapcsolódó
Mivel azonban az óraátállítást - annak élettani hatásai miatt - az emberek többsége ellenzi, az Európai Unió úgy döntött, hogy eltörli. A mostani állás szerint a nyári időszámítást választó országokban 2021. március 27-án, a télit választóknak október 31-én kellene utoljára állítaniuk az órát.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói