Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) június 8-án nyilvánosságra hozott 2021-es jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (35 százalék) jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 százalékában emelt vádat 2017-2021 között.
Évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma. Minden igazságügyi ajánlást nyomozás követ Magyarországon. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás - adta hírül a Legfőbb Ügyészség.
Az uniós csalás elleni hivatal az EU-pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen.
A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – Polt Péter legfőbb ügyész rendelkezése alapján az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.
Egyes médiumokban megjelent téves értelmezéssel ellentétben, nincs olyan igazságügyi ajánlás, amelyben ne indult volna nyomozás, amellyel érdemben ne foglalkoznának a magyar hatóságok - írta közleményében az LÜ.
A legutóbbi három év valamennyi ajánlása kapcsán folyamatban volt már a nyomozás.
Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken. Míg 2016-ban még 10, addig az elmúlt két évben már csak 2-2 ajánlás érkezett.
A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók. Az OLAF és a magyar ügyészség együttműködését 2022. februárjában munkamegállapodás formájában is rögzítette - írta az LÜ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói