A Magyar Államkincsár (MÁK) rendre 12-én utalja a nyugdíjakat, és előfordul, hogy ez a nap hétvégére esik. Idén januárban volt is ebből komoly kalamajka, mivel rosszul állították be az utalásokat, így sok nyugdíjas csak órákkal vagy napokkal később jutott hozzá pénzéhez - emlékeztet a portál.
A nyugdíjak folyósítása egyszeri nagy számú megbízást jelent, amit úgy kell beállítani, hogy ne bénítsa le a rendszert. Az azonnali utalással ez könnyen elkerülhető, azonban a bevezetés csúszása miatt idén még a régi metódus szerint folyósítják a pénzeket. Ezért már 10-én pénteken meg kell érkeznie a pénznek. A januári blama elkerülésére most bizonnyal külön energiákat mozgósítanak, mert a hétvégi önkormányzati választáson biztosan sok szavazatba fájna egy ilyen hiba - írja a portál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető