A kétéves cselekvési terv, a pénzügyi stratégia része, hogy a nyugdíjak is digitális formában érkezzenek a nyugdíjasokhoz, de nem kötelező jelleggel - mondta el Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfoliónak.
A nyugdíjak és a szociális juttatások jelentős részét ma is készpénzben, postai kézbesítéssel fizeti az állam. A nyugdíjasok és az érintettek aztán sokszor sárga csekken fizetik be a rezsiszámláikat. Olcsóbb és készpénzmentes megoldást jelenthetne, ha például átutalással, számlára fizetné az állam a nyugdíjakat és szociális juttatásokat - írja a lap.
A kormány pénzügyi tudatosságot növelő tervének első kétéves tervében leírva ugyan nincs, de Hornung közölte, foglalkoznak a kérdéssel. Az államtitkár elmondta, 2019 elejére fog összeállni egy koncepcióterv. Eleinte az utalás nem kötelező jelleggel történne, tehát fokozatosan kerülhetne majd bevezetésre.
Az tehát szinte biztos, hogy az idén novemberi nyugdíjprémiumot még készpénzben kapják, akik ezt a kifizetési formát választották.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta