A Kisalföld írta meg, hogy a nő a férjével 2007 májusában költözött Kolozsvárról Öttevényre. Tavaly nyárig, magyarországi nyugdíjazásáig több helyen is dolgozott - írja a portál.
Az 1954-es születésű Olga azonban a román nyugdíjkorhatárt már korábban elérte, így onnan forintra átszámítva 56 ezres nyugdíjat kap 33 év és 8 hónap munkaviszony után.
Kapcsolódó
Ezt a nem túl nagy összeget "egészíti ki" a magyarországi nyugdíja, ami tavaly 110 forint volt, az emeléseknek köszönhetően pedig mára elérte a 120 forintot.
A nő bár jelezte a nyugdíjbiztosítónak, hogy akár szívesen lemondana az összegről, de azt a választ kapta, hogy erre nincs lehetőség.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el