A kormány három hónapos akciója ugyanis kedden zárult, addig lehetett kérniük az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól a tízezer forint értékű utalványok ismételt kiküldését azoknak, akik azt eddig nem kapták meg.
A kérelem benyújtásának jogvesztő határideje 2017. február 28. volt, azaz utána már nem lehet hozzájutni a tízezer forint értékű Erzsébet-utalványhoz.
Kapcsolódó
A múlt héten Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy az érintettek közül 37 719-en nem vették át vagy nem keresték az utalványokat a postán - írta a lap.
A napokban az Origo azt írta, hogy a nyugdíjfolyósítóhoz belföldről 37 719, míg külföldről 1431 Erzsébet-utalvány érkezett vissza. Előbbi csoportnál 11 452 esetben küldték ki újra a szelvényeket, de azt nem tudni, hogy ezekkel, illetve a többi utalvánnyal mi lett.
Az ügyben sem a Magyar Posta, sem a nyugdíjfolyósító, sem a Miniszterelnökség nem adott a napilapnak érdemi tájékoztatást. Korábban ellenzéki pártok azt javasolták, hogy készpénzben (illetve átutalással) vagy egyszeri nyugdíj-kiegészítésként küldjék ki a 10 ezer forintot a nyugdíjasoknak, így ugyanis mind a 2,7 millió időshöz eljutott volna az "ajándék", de ebből nem lett semmi.
Ahelyett, hogy az aktuális nyugdíjjal együtt minden érintett kapott volna 10 ezer forintot, az egyszeri juttatásként adott Erzsébet-utalványok kézbesítése rengeteg problémát generált és többletköltséget jelentett a büdzsének - értékelt korábban az Ado.hu portál.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot