A portál emlékeztet arra, hogy az év eddig eltelt időszakában a nyugdíjak inflációja szinte minden hónapban meghaladta az év eleji nyugdíjemelés - 2,7 százalékos - mértékét. A kivétel az év első hónapja, január volt, akkor 2,7 százalékot mért a KSH. Ezt követően lendületesen emelkedett az infláció, volt, hogy meghaladta a havi 3,6 százalékot, és most szeptemberre szelídült 3,1 százalékra.
A törvény szerint akkor jár kiegészítés az időseknek, ha az első nyolchavi nyugdíjas infláció nagyobb, mint az év eleji emelés mértéke. Ha a különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor egy összegben kapják meg az eltérés szerinti összeget a nyugdíjasok, ha viszont ennél nagyobb, akkor meg is emelik a nyugdíjakat, vagyis kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre.
Idén az előbbire kerül sor, mivel január és augusztus között 3,4 százalékos volt a nyugdíjas infláció. A szeptemberi adat elmarad ettől, vagyis ha most állapítanák meg a kiegészítést, akkor kevesebb pénz illetné meg az időseket. Ami egyben azt is jelentené, hogy kevesebbet buktak a tényleges inflációnál kisebb nyugdíjemelésen, így nem kellett akkora összeggel lényegében meghitelezniük a költségvetésnek a jogosan járó részüket, amit csak utóbb kapnak meg.
Csakhogy elemzők szerint az év hátralévő részében megint gyorsulhat az infláció. Lehet, hogy még több pénz járna a nyugdíjasoknak, ha az egész évet nézzük, és nem csak a törvényben foglalt első nyolc hónapot. Ebben az esetben a kormány utólag rendezi a különbözetet, vagy a kora nyáron elfogadott költségvetésben rögzített 2020-as nyugdíjemelés mértékén változtat.
Erre azonban még várni kell.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba