Varga-Damm Andrea, jobbikos képviselő egy szombati sajtótájékoztatón elmondta, a Jobbik már hat éve tartja napirenden ezt a kérdést. Az intézkedés szerinte segítséget nyújthatna abban, hogy a nehéz munkakörülmények között dolgozó férfiak hosszabb életet élhessenek - tudósított az eseményről az MTI.
A legfrissebb statisztikák szerint már nem csak az 55-59 éves, hanem a 40-45 éves korosztályban is háromszor annyi férfi hal meg, mint nő. A Jobbik politikusa szerint a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása az első évben 40 milliárd forintos állami kiadást jelentene, ami a későbbi években a 150 milliárd forintot is elérhetné.
Ez azonban nem jelentene gazdasági, illetve társadalmi krízist, azért sem, mert csak a jövő évi büdzsében 640 milliárd forint társadalmilag haszontalan kiadás található - mondta.
(Ezt olvasta már? Magánnyugdíj felé terelik az embereket Lengyelországban)
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba